in

Elrajtolt a Tisza-tó körüli biciklis kört teljessé tevő útépítés

A hiányzó 6,5 kilométeres szakaszon a Tisza és a Szomorka-patak felett is épül egy-egy híd

A hiányzó 6,5 kilométeres szakaszon a Tisza és a Szomorka-patak felett is épül egy-egy híd a Hódút munkájnak köszönhetően.

Elhelyezték a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút projektének alapkövét. A Hódút kivitelezésében épülő 6,5 kilométeres szakasz által teljesen körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó.

Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu – a képre kattintva galéria nyílik

 

A 9 kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg.

A tó körüli töltésen futó körút hossza a mostani fejlesztéssel 65 kilométeres lesz.

Az EuroVelo 11 hálózatba csatlakozó kerékpárút kialakítása során a 33-as főút Tisza-hídja mellé egy 273 méter hosszú, új, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelőt építenek. A projekt része továbbá két vasúti kereszteződés megépítése is, illetve a Szomorka-patak felett is épül egy 86 méteres műtárgy.

A nettó 3,1 milliárd forint szerződéses összegű projekt a tervek szerint jövő decemberre készül el.

Évről évre több biciklist vonz a tó

A csütörtöki eseményen Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója kifejtette, terveik szerint idén az előkészítő munkák, a tereprendezés, a bozótirtás, illetve a fakivágás zajlik, és elkezdődik a kerékpárút építése is. Ezzel párhuzamosan indulnak a Tisza-híd, valamint az Eger és Szomorka-patak híd alépítményi munkái, ezeket jövőre a felépítmények követik. A nagyobb volumenű munkálatok 2019-ben lesznek.

Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, évről évre nő a Tisza-tó körül biciklizők száma, 2016-ban 20 ezren, 2017-ben pedig már 31 ezren kerekezték körbe a tavat.

(forrás:magyarépítők.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Friss! Salvinit halálosan megfenyegették! Ő mégis a bevándorlók kilakoltatásához kezdett Milánóban

Adrien Jassogne: Magyar sportoló gyermekeket szeretnék támogatni magánemberként