in , ,

Karácsony annyiszor árulta el szövetségeseit, ahányszor csak tudta

Karácsony Gergely már szinte az összes baloldali pártban megfordult, de ehhez hosszú utat járt be

Kezdetben a Gyurcsány-kormánnyal működött együtt, majd átpártolt az LMP-hez, őket otthagyva a Bajnai-féle Együtt-PM-nél tevékenykedett, majd a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjéből az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé avanzsálódott.

Mindehhez rengeteg árulásra és politikai ármánykodásra volt szüksége.

Karácsony Gergely már 2010 előtt is több szálon kötődött Gyurcsányékhoz. A családi vállalkozása a Social Report Bt. jelentős összegekkel gazdagodott a Gyurcsány-kormány idején. A Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalától 2006-2009 között 10 alkalommal kapott megbízást. Cégével főképp piac- és közvélemény-kutatást végeztek, tanácsokat osztogattak és sajtófigyelést végeztek. A céget a Gyurcsány-éra alatt végig Karácsony vezette – írja az Origo.

A 2008-as kormányválság idején is több feladatot kaptak. A kormányválság kezelésével kapcsolatos jogi kommunikáció és konzultációs feladatok ellátásával foglalkoztak. Mindezekért 21 és fél millió forinttal lett több a zsebükben.

Fotó: MTI Fotóbank

Karácsony mindeközben a Medián Közvélemény- és Piackutatónak a kutatási vezetője is volt. A Medián a szocialista liberális kormányok állandó megbízottja volt. A közvélemény-kutató cég ennek köszönhetően több mint 700 millió forintot kapott.

Habár Karácsony folyamatosan együttműködött az SZDSZ-es Horn Gáborral és Gyurcsány Ferenccel, mivel az érdeke mást kívánt, elpártolt tőlük. Annak ellenére, hogy a Medián és a Social Report még 2009-ben is kapott megbízásokat, Karácsony végül az LMP-nél kötött ki.

2014-ben viszont azért hagyta ott az LMP-t, hogy újra összefoghasson a szocialistákkal és megcsinálják az Együtt 2014-et Bajnai vezetésével. Vagyis ugyanazokkal a szocikkal, akiket annyiszor szidott az elmúlt években, és akiket elvileg utált.

A politikai ármánykodásainak köszönhetően végül 2014-ben Zugló polgármesterévé választották. Kampányát olyan “jeles személyiségek” támogatták, mint Gotti, a rapper, aki azóta bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt került bíróság elé.

Majd egy újabb fordulat következett Karácsonynál. Egy ideig úgy tűnt, hogy Botka László lesz a baloldal új arca, de Karácsonynak sikerült megfúrnia őt, és így ő lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Még az Együttet is elárulta. Egy ideig úgy látszott, hogy bimbódzik a kapcsolatuk, de ezt is felrúgta a miniszterelnök-jelöltségéért, amit az együttesek zokon is vettek.

Karácsony mindig azzal működött együtt, akivel érdekében állt, és mindig azt árulta el, akire már nem volt szüksége. A Miniszterelnöki Hivatalon keresztül az SZDSZ-es Horn Gáborral és a Gyurcsánnyal is együttműködött, majd elárulta az LMP korábbi elnökét Schiffer Andrást, aztán az Együtt és Botka László következett.

Ráadásul Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt mögött hemzsegnek a Soros Györgyhöz közvetlenül vagy közvetve köthető személyek is, például Bojár Gábor, Bozóki András vagy Kincses Gyula.

Mostanra az is kétségessé vált, hogy az MSZP–Párbeszéd-szövetségnek sikerül-e megugrania a 10 százalékos parlamenti küszöböt. Ugyanis a közvélemény-kutatások többsége 5-8 százalék körülire becsüli a pártszövetség népszerűségét. Ezt a szocialista politikusok is realizálták és többen elbizonytalanodtak. Az áprilisi választásokig kénytelenek aggódva figyelni támogatottságuk alakulását és csak reménykedhetnek abban, hogy sikerül legalább 10 százalékot összekaparniuk az országgyűlési választáson.

(forrás: Tóth Dalma, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A mocskos hazaáruló sivalkodik DK: az RMDSZ a kormánynak kufárkodik | Demokrata

NÉMET ELLENÁLLÁS – Keresztekkel tiltakoztak a mecsetépítés ellen Németországban