in

Mondák a magyar történelemből sorozat 1. rész – Álmos vezér

Ezt minden magyarnak látnia kell!

Fontos, hogy ne feledjük soha el történelmünket! Honnan jöttünk és hová tartunk. Egy biztos! A magyar népünk több mint ezer éves létezése óta ha csatákat el is vesztettünk, le nem győzött még bennünket senki! Tanítsuk hát meg gyermekeinknek, hogy ragaszkodjanak több mint ezer éves gyökereikhez és magyarságukra büszkék legyenek!

Álmos vezér (819-845) a honfoglalás előtti magyarok egyik vezetője volt, Árpád nagyfejedelem apja. A hét honfoglaló vezér egyike. A krónikás hagyomány egy része szerint apja Előd, más része szerint Ügyek volt.

Édesanyja Emese, Ügyek vezér felesége. A monda szerint a Turulmadár álmot sugallt neki, amiben Emese méhéból folyó ered, mely idegen földön terebélyesedik ki. Az álomfejtők szerint ez azt jelentette, hogy fiút szül, aki kivezeti népét hazájából, Levédiából s utódai dicső királyok lesznek.

Álmos nem lépett Pannónia földjére, a honfoglalás előtt vagy legalábbis annak kezdetén meghalt. Nem tudni, hogy a születéséről és a haláláról szóló mondákat milyen mértékben befolyásolták az országban később elterjedt keresztény történetek, azaz Jézus fogantatása és Mózes halála.

Ekkoriban a magyarok népe – Álmos nevű első fejedelme idejében – Szkítiából kivonulva megszerezte lakóhelyül Pannóniát.

(https://libsifigyelo.hu/)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A “bátor” svéd rendőrök lelőttek egy játékpisztollyal sétáló Down-szindrómás fiút

Mondák a magyar történelemből sorozat 2. rész – A fehér ló mondája